Lyme-kór - Borrelia és társfertőzések, Lyme-MSIDS, gyógymódok, diéta

Lyme-kór - Borrelia, társfertőzések, Lyme-MSIDS, táplálkozás-ételallergiák-diéta, Lyme kezelés, gyógymódok, antibiotikum, homeopátia, természetgyógyászat, alternatív gyógyítás, keleti gyógymódok, Lyme tünetek menüről mindenüre, minden a Lyme-ról

Bemutatkozás, elérhetőség (alul), riport,

45 év küzdelem - élet(?!)

 

krónikus Lyme-kórral (plusz műtéti MRSA fertőzéssel, plusz idegbénulásokat okozó rejtélyes mérgezéssel) 2018. június: végre a mérgek is beazonosítva sok év szenvedés után.

 

Kedves Látogató!

54 éves korom ellenére 100 év küzdelem áll a hátam mögött. Lassan elmondhatom, hogy elértem a gyógyulást, pedig szinte minden doktor lemondott rólam. 6,5 év kemény küzdelemmel kezdem érezni az élet sugarát. Lyme vonalon, bár még mindig vannak borrelia baktériumok. Ami lehangol, hogy sok év után derült fény a nehézfém mérgezésre, amikor már mindenem tönkre ment. De még így is kaptam reménysugarat. Határon túlról.

Ha kérdése van, vagy tud segíteni, Viberen, telefonon a +36304532960-as számon ér el, skype-on Fejes Mária néven, piros szív alakú gyümölcs fotóvalo. Speciális kiegészítő Lyme teámmal és immunerősítő ivólevemmel úgy tűnik, sokan elindultak a gyógyulás útján, legalábbis elviselhetőbb az állapotunk. Elérhetőségeket is szívesen adok. Természetesen olyan elérhetőségeket, ahol én valós segítséget kaptam, állapotjavulást értem el.

Facebook oldalamon is megtalál:

https://www.facebook.com/marcsialkotasai/?ref=aymt_homepage_panel ,

ahol Lyme javaslataim mellett verseimet, versvideóimat, youtube csatornámat, grafikáimat, regényeimet, mentes receptjeimet, hangfrekvenciás kiegészítő kezelő programjaimat is bemutatom. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy youtube csatornámra feliratkozik itt:

https://www.youtube.com/user/64Marcsi/videos?view_as=subscriber

Ha Önnek segítségére van a weboldal és módjában áll, további kezeléseimet, műtétjeimet, további alkotó munkámat támogassa Ön is. A mérgezés kezelést határon túl vállalták. A tervek szerint 6 kezelés, kezelésenként 300 €uro. Kérem, ha tud, segítsen! Köszönöm! Utaláskor a Támogatás szó szerepeljen közleményben, másképp adóköteles a támogatás.

Számlaszám: 3A Takarékszövetkezet 69800157-15071787-00000000 Forgács Fejes Mária
                                      SWIFT: TAKBHUHB                                                IBAN: HU20 6980 0157 1787 0000 0000.

PayPal: forgacsne.maria@gmail.com

Köszönöm!

 

Szeretném Önt biztatni és hitet adni az Ön gyógyulásához is. Rólam sok tucat doktor lemondott, de 2012-től 2018. júliusái,g szörnyű földi pokollal a hátam mögött elindultam a gyógyulás útján. Még két műtét vár rám, amit ennyi év időhúzás után kénytelen leszek külföldön keresni, plusz szintén határon túl kaptam reményt a nehézfém mérgezés vénás kelátképzős, plusz szükséges kiegészítő kezelések tekintetében is. Ha ezeken is túl leszek, reményeim szerint újra munkaképesen kezdhetem újra a félbe hagyott dolgokat, bár teljes újjáépítést, hiszen a világon mindent elveszítettem az évek alatt. Mindent. Gyógyulásomat követően első célom gyógycentrumot nyitni, ahol a krónikus betegek alternatív gyógyítását vállalom fel ennyi tapasztalattal. Ezen kívül a mentes étellánc indítása is célom. Regények, versek várnak kiadásra, plusz megírásra. Lesz mit bepótolni. Mivel minden és mindenki elveszett, új szereplőkkel. Szívből kívánom Önnek is, hogy gyorsan érjen el ehhez a ponthoz, ne szenvedjen hosszú éveket segítség nélkül, elviselhetetlen fájdalmakkal!

 

Elöljáróban annyit, hogy ha most tudnám meg, hogy Lyme-os vagyok, semmi pénzért nem vállalnék be antibiotikum kúrát, hiszen a sok ötven-hatvan napos ab kúrákkal az emésztésem teljesen tönkre lett téve, az immunrendszeremet a gyógyszerek padlóra küldték, multiplex étel és gyógyszer allergiák alakultak ki, glutén-, laktóz érzékenyéség, hisztamin intolerancia alakult ki. Haláltusákat, rángógörcsös-szívrohamos Herx rohamokat okoztak az antibiotikumok, ráadásul fizikailag is, szellemileg is teljesen kiütöttek.  Jól választott kezeléssel NINCS durva HERX! Homeopátia, alternatív megoldások, gyógynövények, cseppek, immunerősítők, hangfrekvencia, akupunktúra, gyógytorna, masszázs, reflexológia, antibakteriális növényi kivonatok - ha most kezdenék, csakis ezeket az utakat járnám, a multiplex ételallergia következmény durvább, mint maga a Lyme, nem éri meg. Ön tegyen belátása szerint, próbáljon meg mindent, amiről úgy gondolja, használni fog.  Minden ember más és más, mindenkinek más lehet a gyógyulás útja, de mivel sok betegtársnál alakult ki szintén multiplex étel és gyógyszerallergia a túlzott antibiotikumos kúrák miatt, arra kérek mindenkit, a kezelési módszerek megválasztásánál előre mérlegeljen! Hisztamin intoleranciával nem lehet normális életet élni, az ab ráadásul nem igazán javított az állapotomon, így fölöslegesen pocsékoltam az ab kúrákra éveket és horribilis összegeket. Ha újra kezdhetném, nem vállalnám be az antibiotikum kúrákat. Tudom, hogy mindenki jót akar, de az jut a kialakult szövődményekről eszembe, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kövezve. Hogy vénás ab kezeléseknek van-e ilyen borzalmas mellékhatása, nem tudom, hiszen nem volt olyan szerencsém, hogy tb vonalon bármire kezeltek volna, még műtéti fertőzésre sem, nem még Lyme-ra. Önerőből, önköltségen pedig örültem, ha minél olcsóbb megoldások közül választhattam. Önnek azt kívánom, hogy minél rövidebb idő alatt, minél kevesebb mellékhatással és szövődménnyel legyen képes kezeltetni a Lyme-ot, vagy bármilyen betegséget. Toxin kivezetést, nehézfém kivezetést  pedig mindenfajta módszer mellett alkalmazzon, immunerősítést is, ez a siker titka, plusz átlagon felüli akaraterő, kitartás, küzdeni tudás. Aki nem adja fel, győzni fog. Sok sikert kívánok!

 

Saját pokoljárásommal és tapasztalataimmal, járható úttal, gyermekem örökölt Lyme-kór tapasztalataival igyekszünk Önnek segíteni, hogy Ön és gyermekei ne úgy éljenek le gyötrelmekkel egy egész életet, ahogy nekünk kellett élnünk, sok évtizeden át segítség és valós diagnózis nélkül.


Ha Önnek segítség a weboldal betegsége felismerésében és a gyógyulás megtalálásában, kérem Ön is segítse további munkámat és kezeléseimet

45 évnyi krónikus Lyme kórral a hátam mögött, egyelőre túlélőként elhatároztam, hogy ezzel az oldallal, a nekem használó tapasztalatokkal segítek mindenkinek, aki találkozik a Lyme poklaival. Teljes láb és kéz bénulásból, teljes kopaszodásból indultam, túl – állítólag - agyvérzésen, két tucat daganatnak beállított műtéten. Van pici javulás Lyme téren, csak kegyetlen lassú a folyamat. Nem gyógyszerektől, hanem alternatív módszerektől következett be javulás! A gyógyszerek az emésztésemet teljesen tönkre tették, szörnyű, rángógörcsös-szívrohamos-önkívületi állapotot hozó Herx rohamokat produkáltak. Antibiotikum intoleranciával kezdtem antibiotikum kúrába, a kétszer hatvan nap alatt az emésztőrendszerem teljesen tönkre ment, hiába ettem a bélvédőket, halál közeli élményekkel gazdagodtam a teljes 120 napos időtartam alatt. Voltak időszakok, amikor napokig még az étel is kijött a számból, arra nem voltam képes, hogy a számba kanalazott ételt lenyeljem. Sokaknak hozott gyógyulást, de ha Önnek is antibiotikum intoleranciája van, számoljon azzal, hogy lehetnek durva következményei a kúrának. A glutén-laktózérzékenység borítékolt, de ha már hisztamin intolerancia is fellép, kösse fel a nadrágot, mert az étkezés maga a pokol, a világ legdurvább büntetése!

 

Nálam más leépítő tényezők is szerepelnek, nem csak a Lyme-kór. Műtéti MRSA fertőzés és mérgezés borzalmait is le kell a Lyme mellett győznöm. Egyedül, mert az egészségügy hátat fordított, kezelést sehol nem vállaltak és vállalnak – mi több, elhallgatták a fertőzés tényét, utólag pedig mossák kezeiket, a csillagot letagadják az égről. Halt már meg rokon MRSA fertőzésben, ennek ellenére sehol nem vállaltak kezelést annak ellenére, hogy sok száz orvosnál jártam. Magyarország, én így NEM szeretlek! Engem arra neveltek, hogy tetteim után vállaljam a következményeket. Fura, hogy az orvosokat nem így nevelték … Tehát magán út a semmiből évek óta, ami nem egyszerű. De ne szaladjunk előre.

Engedje meg, hogy Önnek és szeretteinek egy régi, saját novellámból készített videóval kívánjak Áldott Karácsonyt, egészséget, minden jót, gyógyulást hozó, boldog 2017-et:

Élet(?) 45 évnyi krónikus Lyme kórral

VIDEÓ - Riport - youtube - élet 45 év a Lyme árnyékában. Ekkor még nem tudtam, hogy mérgezés és MRSA is van pluszban, csak azt, hogy valamilyen rejtélyes-maró-mérgező váladék, aminek beazonosítását sehol nem vállalták a magyar egészségügyben 5 éven át, szétmart mindenemet. Borzalmas érzés. Mintha felelevedtek volna a koncentrációs táborok borzalmai. Betegként végig szenvedni is embertelen, de a beteg hozzátartozóinak sem könnyű.

 

Elöljáróban ajánlom youtube Lyme csatornámat, amire feliratkozva Ön is napra készen értesülhet a friss Lyme videókról, hangfrekvenciás kiegészítő kezelő programokról. Igen rossz állapotom miatt már ritkán tudok alkotni, de igyekszem, hogy mindenkinek segítsek.

A Lyme-kór, a mentes receptek és verseimből saját komponálású zenei aláfestéssel készült videóim külön-külön lejátszási listákon találhatóak.

Lyme-kór tájékoztató videó, hangfrekvenciás kiegészítő kezelőprogramok, riport .... itt:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLgGNzw-txM2LcqvJTpBM-jmrhQniNLiaO

Ha nem lenne elég a Lyme-kór, ami mindent tönkre tesz, pár éve a krónikus Lyme mellé műtőben MRSA baktériumot is kaptam ajándékba, ezekhez rejtélyes mérgezés is társul. Ha már lúd, legyen kövér? A fertőzésről elfelejtettek szólni, másfél évnyi borzalmas szenvedés után, magánklinikán derült csak ki. Kezelést sehol nem vállaltak, pedig sok száz orvosnál jártam. Műtéti fertőzéssel nem ártana felelősségvállalást alkalmazva kezelni a betegeket, kedves doktorok! Engem arra neveltek, hogy tetteim után vállaljam minden helyzetben a felelősséget, és amit elrontottam, javítsam meg. Másokat nem így neveltek? Szomorú, főleg, hogy emberek ezrei mennek rá évente a magyar egészségügy műtéti fertőzéseire. Milyen jogon ítélnek halálra betegeket magukat Istennek képzelő doktorok, akik a mi pénzünkön tanultak, a tőlünk levont összegekből kapják a fizetést, hálapénzekből igen nagy lábon élnek? Fordított helyzetben vajon a doktorok mit szólnának hozzá, hogy velük bánnának olyan lekezelően, kezelés helyett elküldéssel, ahogy velünk bánnak? Milyen jogon másolnak be leletre húsz évvel ezelőtti vizsgálati értékeket, amiknek köze nincs a jelenlegi állapothoz? Mi alapján gondolják úgy, hogy felsőbbrendű lények, akiknek joga van halálra ítélni általuk tönkre tett beteg embereket? Csak azt kéri minden beteg, hogy egyenlő bánásmódot kapjon mindenki. Hisz mindenki EMBER! Lehetne? Korrekten, becsületesen, emberhez méltó hozzáállással. Lehetne? Hálásak lennénk, hiszen nem ártottunk senkinek, hogy így elbánjanak velünk. Köszönöm, ha legalább megpróbálja mindenki!

De Lyme-kór, hiszen ez a fő téma.

A látásom már szörnyű, rohamosan leromlott. Sűrűn esek össze eszméletlenül, ájultan, és negyedik éve valamilyen maró-sűrű váladék szétmar, magánvonalon igyekszik egy orvos ettől a pokoltól megszabadítani. A pár év alatt kialakult elégtelen emésztés révén, sok-sok ételallergiával és intoleranciával már az étkezés is kihívás, állandó a rosszullét, az erek laposak. Tetszés szerinti helyeken vérző sebek jelennek meg, szintén tetszés szerinti helyeken mrsa tályogok jelennek meg. Véletlen folytán jöttem rá, hogy ezeket a sebeket mivel lehet gyorsabban gyógyítani. Sem mrsa, sem lyme kezelést sehol nem vállalták Magyarországon, tb vonalon 2013-tól 2017-ig annak ellenére, hogy hatszáz helyen jártam az évek során. Ami javulást eddig elértem, magán vonalon kapott segítséggel és sokak számára elképzelhetetlen küzdelemmel értem el. Embertelen fájdalmak ellenére igyekszem tűrni és bízni, hogy lesz megoldás végre. Gyilkosokkal nem bánnak úgy, ahogy velem és sok más beteggel az egészségügy bánik, ezt megtapasztaltam. Az évek alatt sorra kiírt gyógyszerek is teljesen leépítettek szellemileg is, fizikailag is. A rengeteg gyógyszerrel zombit faragtak belőlem. Már tudom, hogy nem ez a járható út, ha az ember gyógyulni akar. Alternatív megoldások kellenek, mellékhatások nélkül.

Ezeket a gyógyszereket, főleg így, együtt akkor szedje, ha minden mindegy ... Nekem sokat ártottak. Antidepresszánsokat eleve nem értem, miért kaptam agyvérzésre ... hiszen depressziót nem ismerek, a  megoldást kereső típus voltam és vagyok, aki azonnal megolást keres, nem búslakodik, és nem a letört körömmel is hisztirohamot kapó műagyú műmaca.

01_gyogyszerek.jpg

52 év, krónikus Lyme-kórral, ami tönkre tesz.

Közel ötven év kellett ahhoz, hogy egy véletlen folytán - tb elégtelenség miatt - magánklinikán kiderüljön, hogy minden probléma hátterében a közel fél évszázadon át fel nem ismert, kezeletlen, számtalanszor rosszul diagnosztizált és folyamatosan félre kezelt Lyme-kór áll. Magánklinikán, hiszen tb vonalon  máig negatív leletekkel örvendeztetnek meg nagy örömömre. Már tudom, hogy a tb vonalon használt Elisa teszt annyit sem ér, mintha 5 forintost dobnánk fel eldönteni, van-e Lyme kór. Olcsó. Ezzel érvelnek. Tragédia. Főleg úgy, hogy ügyfélkapun belépve Western Blot tesztet látok elszámolva, leleten mégis Elisa eredmény van … Érdekes. Ettől csak az tetszett jobban, amikor leletre 15 évvel előbbi labor értékek voltak másol-beilleszt módszerrel bemásolva. Hihető, hogy 15 év alatt, főleg ennyi betegséggel a vérkép semmit nem változott. Nem jól van ez így! Western Blot teszt csak magán vonalon érhető el, hétköznapi betegként, ami pontosabb diagnózist adhat, ha még van immunrendszer. Ha már nincs, akkor a Western Blot teszt sem képes kimutatni az ellenanyag termelést, mégis pontosabb eredményt ad, mint a tb vonalon használt, elavult Elisa teszt. Attól még a gyógyszertári teszt is pontosabb eredményt ad.

Fél évszázaddal visszalépek. Gondtalan gyerekkoromat állandóan kísérték a kullancsok. A szúnyogcsípéseim is akkorára dagadtak, hogy néha hónapokig viseltem a csípések nyomát. Apukámat és öcsémet is szerették a vérszívók. Anyukámat csak három éve találták meg, de telibe találták őt is. Az Alföld ezen része kimondottak fertőződött, de az ország sok részére jellemző a sok kullancs. Nem irthatóak a kullancsok. Bűncselekmény az irtásuk. Uniós törvény mondja ki. Nem érthetetlen? A védekezés drága. Már ha valakinek eszébe jut egyáltalán. Amíg gyerkőcök kicsik, mindenkinek eszébe jut, de később a felnőttek elfeledkeznek a védekezésről. Nagy hiba!

Teljes életet éltem egészen az 51 éves koromban bekövetkezett lebénulásig annak ellenére, hogy már gyerekkoromban mindig hasogattak a lábaim, kezeim, később már mindenem. Azt mondták, egy életerős leányzó nem nyafog. Nem nyafogtam, tettem a dolgom.

Szüleim földművelők voltak, így kiskoromtól kezdve - öcsémmel együtt - kora tavasztól tél elejéig a földeken voltunk, sőt állattenyésztésből télen is kivettük részünket. Kapálás, kaszálás, ásás, aratás, metszés, állattenyésztés soha nem fogott ki rajtam. Imádtam a gépeket is. Traktor, kombájn, IFA -  mindegy volt, csak megmutathassam, hogy képes vagyok rá. Igen vékonyka gyerek voltam. Rengeteget ettem egészen 52 éves koromig, a multiplex ételallergiák megjelenéséig, de állandóan zörögtek a csontjaim. Öcsémmel és apukámmal képesek voltunk éjszaka is kiosonni a kamrába és nagyokat enni. Mindhárman a tipikus egy szál bél kategóriába tartoztunk. Ők már elmentek, túl korán, halálukig magas, vékony testalkattal; én a mai napig egy szál bél vagyok.

 
Sportoló voltam - az állandó fájdalmak ellenére. Azt már kicsi gyerekként beláttam, hogy ha keményen használom az izmokat, akkor elviselhetőbb a fájdalom. Reggelente egész életemben csillagokat láttam. Eleinte a sarkaim-bokáim-csípőm fájtak. Középiskolás koromban már a könyököm, vállam, csuklóim is hasogattak. Hasogattak, nem elviselhetően fájtak. Rácáfolva, hogy a nők gyengék, mindig mosolyogtam a fájdalmak ellenére. 19 éves koromban két napra olyan szinten váltam mozgásképtelenné, hogy nem csak a testem, de még a szemeim is élettelenül jelezték, hogy valami nincs rendben. Egyáltalán nem tudtam megmozdulni. A körzeti orvos valamilyen injekciókat adott, amiktől két nap múlva képes voltam felkelni az ágyból. Attól kezdve sűrű volt a fejfájás, migrén, sőt előre hajolva sárgás folyadék folyt az orromból. Nem vizsgálgatták az okot. Pár napig nem működött a vizelet kiválasztás, de mivel spontán megindult mégis, el lett felejtve a megmagyarázhatatlan jelenség. Nem is igazán foglalkoztam a dologgal, röplabda verseny volt beütemezve, a célom annyi volt, hogy versenyig képes legyek összeszedni magam. Sikerült.

Férfiakat megszégyenítő munkákat végeztem. Nyílászárós irodavezetőként nehéz ajtókat, ablakokat cipeltem, akrobatikus mutatványokat végezve jártam felmérni, erkély beépítéshez érdekes mutatványokat végeztem hasogató tagokkal, de megoldottam, összeszorított foggal, mosolyogva; önkéntesként terepen futottam kutyák után. Napi rendszerességgel futottam, kerékpároztam, kézilabdáztam, röplabdáztam, hiszen ha kihagytam egyetlen napot, keményebb volt a fájdalom. Táncparkett is hatalmába kerített, a reggeli fájdalmas lépések kiiktatására végzett sarok padlóhoz ütögetés után könnyedén ment a tánc is. Fájdalmakkal, de elhittem, hogy ilyen az élet.

Három csemeténk született. Akkor még nem tudtam a Lyme-kórról, arról kiváltképp nem, hogy örökölhető. Mi több, ha Lyme-os véradó vérét kapta beteg, ami sokáig jelenség volt, a beteg is fertőződhet.

Tanácstalanul, segítség nélkül jártam a köröket fölöslegesen, mire a megfelelő, járható útra bukkantam. Nekem nem volt segítségem, nem volt internet, nem volt Lyme szakértő, így közel ötven évet veszítettem az útvesztőkben, tucatnyi "daganat" műtétet is megélve, többször azzal szembesülve, hogy nincs  esélyem - fölöslegesen -, mert így gondolták jónak. Fölösleges volt a sok daganatnak látott műtét. DNS vizsgálat igazolja, hogy a rosszul diagnosztizált daganat egy sem daganat volt.

A nyugati orvoslás akkor fog működni, ha gyökeresen megváltozik ... felismerve, hogy a pajzsmirigy nevű beteg, a vastagbél nevű beteg, a gyomor nevű beteg, a dobhártya nevű beteg, a tüdő nevű beteg, a mandula nevű beteg nem egy-egy szerv, hanem test-lélek-szellem, EMBER, akit egyben kell kezelni, nem szervenként. És nem hónapokkal a tünet megjelenése után adva neki időpontot, hanem a betegség megjelenésének pillanatában, mint régen! A hónapok múlva lökünk lelet másolára egy időpontot-féle magyar egészségügy elromlott. Ami elromlott, azt meg kell javítani. A kiváltó okot kell keresni és megszüntetni, tüneti kezeléstől nem fogunk rendbe jönni. Az orvosok sem.

Nekem kemény fájdalmakkal telt az életem. Hogy Önnek ne így kelljen élnie egy egész életet, erőn felül, de összeállítom ezt a weboldalt, minden információt összegyűjtve a Lyme-kórról, labor és orvos lehetőségekről, felsorakoztatva a Lyme tüneteit, kezelési lehetőségeit, fals diagnózisait.

Menüről menüre haladva Ön teljes, tabuk nélküli képet kap a Lyme-kórról és gyógyulás lehetőségéről. Ezzel az oldallal Önnek sok évtizedet, sokmilliós fölösleges kiadást, rengeteg időt és sok szenvedést spórolok meg. Nem tudom, lesz-e túlélési esélyem és gyógyulás, hiszen Lyme-kór mellé műtéti MRSA fertőzéssel is küzdök, kezeletlenül hagyva, ami multirezisztenssé vált, mellé kis mérgezést is sikerült valahogy begyűjteni, sűrű ájulás és elégtelen emésztés kísérget, multiplex étel allergia, glutén és laktózérzékenység, hisztamin intolerancia finomságokkal dísztítve, de amíg erőm és állapotom engedi, igyekszem mindenkinek segíteni, akik találkoztak fertőzött vérszívókkal.

Én egyikre sem kaptam tb vonalon kezelést.

Nem az egyetlen vagyok ...

Önnek legyen nagyobb szerencséje, gyógyuljon meg gyorsabban!

Találkoztam már gyógyult Lyme-osokkal, ami arra enged következtetni, hogy kemény küzdelemmel, kitartó munkával, még ha sok év alatt is, de ki lehet gyógyulni a Lyme borzalmaiból. Három év küzdelemmel addig eljutottam váltogatott kezelési módszerek mellett, hogy a lebénult lábak megmozdultak, a kihullott hajam visszanőtt, még ha kevesebb is, a máig beazonosítatlan maró váladék – ha nagyon lassan is -, de kezd fogyni. Van még mit küzdeni, a sűrű ájulás, az mrsa, a maró váladékkal tönkre ment emésztés még javításra szorul. Vissza-visszamerevednek a lábaim, kezeim is, amit kemény tornával és kíméletlen masszázzsal próbálok ellensúlyozni. Minél jobban fáj, annál kíméletlenebbül beszélem rá a lemerevedett végtagokat a működőképességre. Nem szeretnék újra lebénulni, az egy örökmozgónak kegyetlen érzés. A megmaradt elégtelen emésztés, az állandó ájultan összeesés, az állandó szédülés, étkezés utáni rosszullét is épp elég lenne.

Tb vonalon megkaptam a halálos ítéletről szóló leletet, több verzióban is, de úgy gondoltam, egy okkal több, hogy küzdjek tovább és megmutassam, még innen is lesz gyógyulás. Sokszor vágták már a fejemhez, hogy nincs tovább. Mindig megmutattam, hogy tévednek. Most is megmutatom. Meggyógyulni, dolgozni, ÉLNI. Ez a cél. Ha nem adom fel, meglesz. Remélem. Meglesz, mert küzdök érte erőn felül és AKAROM!

Minden beteg EMBER, aki élni akar, gyógyulni, dolgozni, alkotni, ÉLNI akar, nem borzalmas szenvedések között szenvedni évekig és meghalni, keményen küzd. Annyit kérek, hogy mindenki azt tegye másokkal, amit fordított helyzetben elfogadna. Velem majd lesz valami, így jártam. Rá nem szolgáltam. Részvétem azon sok száz családnak, akik mrsa fertőzés miatt veszítették el szeretteiket! Hiszem, hogy megtalálom a gyógymódot és további életemben másoknak is segíthetek tapasztalataimmal. Hiszem, hogy minden feladatra van megoldókulcs, csak meg kell találni. Saját kulcsomat még keresem. Multirezisztens MRSA-ra, krónikus Lyme-ra, mérgezésre, lenullázott emésztésre, szétmart szervezetre. Ha valaki ismeri a kulcsot és nekem is kölcsön adja, köszönettel veszem. Ha ezt sikerül túlélnem, első dolgom gyógycentrum nyitása lesz. Bízom benne, ebben Ön is segíteni fog. Gyógyító céllal, nem leépítő céllal.

És a halálra ítélő leletek közül egy, amit úgy tűnik, bárkinek a kezébe nyomhatnak bármikor (a hozzá tartozó két gégészeti zárójelentés is megvan). Azért az Isten helyett ítéleteket hozó doktoroktól megkérdezem: fordított felállásban mégis miként élné a további küzdelmét, a családja miként élné a napokat annak tudatában, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet a halál? Senki nem jogosult földi emberként dönteni életről és halálról. Amíg lehet, a megoldást kell keresni, utat mutatva a betegnek, nem félre lökve, eltaposva. Hálásak lennénk ...

utolso_lelet_2016_11_23.jpg

Ehhez még későn felismert krónikus Lyme-kór is társul és valamilyen rejtélyes maró váladék, ami máig nincs beazonosítva, de még mindig szétmarja néhány testrészemet és szervemet.

52 évemből vélhetően mintegy 45 éve élek krónikus Lyme-osként. 45 éven át eredménytelenül az egészségügy útvesztőit jártam. Közel ötven év kellett ahhoz, hogy egy véletlen folytán, magánklinikán  kiderüljön, hogy szinte minden probléma hátterében a közel fél évszázadon át fel nem ismert, kezeletlen Lyme-kór állt. MRSA-val összefogva érdekes kihívást tudnak kezeletlenül produkálni.

Tanácstalanul, segítség nélkül jártam a köröket fölöslegesen, mire a megfelelő, járható útra bukkantam. Akkorra már mintegy ötven fals diagnózist kaptam kézhez, amikre tünetileg elképesztő mennyiségű gyógyszerekkel kezeltek. Használni nem használtak, ellenben a rengeteg gyógyszerrel zombit faragtak belőlem. Az időhúzássel eljutottam oda, hogy mindkét lábam lebénult, a jobb kezem, ami nélkül sem írni, sem rajzolni, sem öltözni, sem fürödni, sem törölközni, sem létezni nem tudok, szintén lebénult. A lebénulás mellé 10-es skálán 15-ös fájdalom társult. Félreértés ne essék, a fájdalomküszöböm a csillagos ég, térd-, bokaszalag szakadáskor, részleges gerincideg szakadáskor egy szavam nem volt, de erre azt mondtam, ez már sok. Sok száz orvoshoz küldözgettek tovább kezelés nélkül, ilyen állapotban, de az egyre szaporodó tünetek kiváltó okát senkinek nem sikerült egészen ötven éves koromig felismerni. Nem is keresték. A maró váladékot sem küldte senki laborba. Hogy miért, még nem derült ki az évek alatt. Még labor sincs 2017. februárjáig, ahol hajlandóak lennének beazonosítani. Számtalan labort és laborost megkerestem, falakba ütközök. Önkéntes voltam, nem gyilkos...! Nem értem. Vagy ez így szokás mostanság Magyarországon? Nem értem...!

Csak Lyme:

Mivel nekem nem volt segítségem és közel ötven évet veszítettem az útvesztőkben, teljes fizikai és szellemi leépülésig eljutva, úgy gondoltam, hogy megalkotom az oldalt, minden információt összegyűjtve a Lyme-kórról, labor és orvos lehetőségekről, felsorakoztatva a Lyme tüneteit, kezelési lehetőségeit, fals diagnózisait. Hatalmas mennyiségű, ártó gyógyszereket szedettek velem életem során, amikre utólag rálátva semmi szükség nem volt. Annyit elértek a gyógyszerek, hogy pár évre zombit faragtak belőlem. Ha a sok mellékhatást produkáló vegyi dolgokat csak befele adagoljuk, de a toxinokat ki nem vezetjük, csúnya eredményeket érünk el a betegeknél, ami nemhogy gyógyulást nem ad, de előbb kiüt, majd a halálba küld. Picit még javítani kellene a gyógyítási folyamatokon. Elég a Lyme-osoknak, hogy a Lyme-kór tönkre teszi az embert fizikailag is, szellemileg is, nincs szükségünk további zombivá faragó eszközökre. A nyugtatók, altatók, különböző szív és érrendszeri készítmények, vérnyomás készítmények érdekes mellékhatásokat produkálnak egyesével is, nem még akkor, ha ezekből egyszerre harmincat szedetnek a beteggel. Nézze meg Ön is, hogy miket szed, családtagja miket szed! Miféle gyógyszer az, ami nem javít, de ezer mellékhatást produkál? Valami ezzel nagyon nincs rendben. Ha nekem valami használ, akkor nem szabad, hogy mellékhatásokat produkáljon! Ezen Ön is elgondolkodott már? Milyen antibiotikum az, ami fizikailag is, szellemileg is kiüti a beteget? Negyven-harminc-húsz éve miért nem ütöttek ki senkit az antibiotikumok szellemileg? És a többi gyógyszer? Most miért? Nincs több kérdésem…

Orvosi tanácsra kidobtam a mérgező gyógyszereket. Azóta alternatív úton próbálok megoldást találni. Iszonyú küzdelem, borzalmas fájdalmak, hatalmas erő olyan állapotban, amikor már egy zuhanyozás kihívás, öltözésre már nem marad erő. Három éve még száz kiló volt a teherbírásom ... Most fél koló. Az is ötvenszeri felemeléssel. Mit lehet erre mondani? Egy zuahanyozás annyira lefáraszt, hogy utána le kell feküdnöm, vagy ha akaraterővel akarok öltözni, összeesek erőtlenül. Ötven évesen, nem 120 évesen ...! És csak Lyme és Mrsa, mellé valamilyen rejtélyes mérgezés, ami máig nincs beazonosítva. Mi lett volna, ha komoly betegségeket kapok, amikre a tb is nagy támogatásokat kap? Bár elég komoly ez is, ha teljesen leépített. Nem tudom, hogy lesz-e gyógyulás. Azt sem, hogy lesz-e holnap, hiszen a szívem is egyre sűrűbben jelez, hogy valami nagyon nincs rendben. A tüdő is apránként szívja-fújja már csak a levegőt, az erőm egy százhúsz éves nénike fizikai erejével egyezik. Nem értem. Nem értem! Kegyetlen érzés ájultan, összeesve nem tudni, lesz-e még ébredés. Így nem lehet élni.

Menüről menüre haladva Ön teljes, tabuk nélküli képet kap a Lyme-kórról és gyógyulás lehetőségéről. Ezzel az oldallal Önnek sok évtizedet, sokmilliót, rengeteg időt és sok évet spórolok meg. Önnek legyen nagyobb szerencséje, gyógyuljon meg gyorsan!

Találkoztam már gyógyult Lyme-osokkal, ami arra enged következtetni, hogy kemény küzdelemmel, kitartó munkával, még ha sok év alatt is, de ki lehet gyógyulni a Lyme borzalmaiból. Hogy MRSA-val és mérgezéssel kiegészítve, tönkre ment emésztéssel lehet-e, nem tudhatom. Küzdök. Élni akarok, fájdalommentesen akarok élni! ÉLNI, nem a négy falat bámulni még évekig tehetetlenül, erőtlenül! Ez nem élet. A borzalmas maró fájdalom is szörnyű, ezzel nem lehet együtt élni. Legalább beazonosítanák már valahol végre! Keresem a megoldást.

Lyme téren kitartást mindenkinek! A mankókat letettem. A hajam elkezdett kinőni. Az ájulás még mindennapos, a maró vacak még megvan, az mrsa még megvan, minden étkezés után borzalmas rosszullétek a hisztaminmentes szigorú diéta ellenére, de a Lyme kemény, kitartó munkával javulgat. A Lyme fájdalmak is elviselhetőbbek. Alternatív utak, nem mérgező gyógyszerek. Talán szerencse, hogy multiplex étel és gyógyszer allergiám lett, így mondhatom, hogy köszönöm, azt nem lehet, hisztaminos vagyok és allergiás. Azóta kezd tisztulni a tudat, amióta kidobtam a bogyókat és gőzerővel toxin kivezetést alkalmazok. Érdekes. Pedig azt mondták, mindig szedni kell ... vajon kinek az érdeke, mert nem a betegé ...

Lyme-ot öröklő csibe is küzd. Másik csibe térdét másodszor is műtötték. Nem javul. Hm. Lyme-os nagymama térdét is műtötték. Ő javulagat. Az én térdemet is kétszer műtötték, nem sok értelme volt ... Három generáción át küzdünk. Jobb híján önerőből, magánorvosok segítségével, mert tb vonalon csak zavarásznak bennünket értelmetlenül. A semmiből, hiszen leszázalékoltak ugyan, de évek óta a világon semmire nem vagyok jogosult. Évekig hamis negatív leletek, így ugrik a táppénz. Utána hiába van leszázalékolás, ha előtte nincs öt év folyamatos munkaviszont, továbbra sem jár semmi. Viszont állandóan összeesve dolgozni sem, élni sem lehet. Érthetetlen a hozzáállás. Vajon más országokban is így működik? Költői a kérdés ...

Haladjunk tehát menüről menüre. A különböző menüpontokat bal oldalon, egymás alatt találja. Mire az oldal utolsó menühöz ér, Ön is tudni fogja, hogy merre induljon, sőt ha olyan ismerőssel találkozik, akinek különböző tünetei vannak, Ön is tudni fogja, merre indítsa az ismerőst.

Köszönöm, hogy a weboldalt aprólékosan áttanulmányozza és annak érdekében, hogy másoknak Ön is segítsen, megosztásokkal tovább adja az itt talált információkat. Ezzel nekem is segít, hiszen három éve semmire nem vagyok jogosult, amihez még Lyme-ot öröklő csemete is tartozik Lyme-os anyukával egyetemben. Ha megélhetést nem is, de a weboldal böngészésével és megosztásával és youtube videók megtekintésével, megosztásával Ön kis szeletet tud adni a kezelésekhez szükséges anyagi háttér megteremtéséhez a gogle jóvoltából.

2017.december óta újabb tünetek jelentkeztek. Szétégeti-szétmarja a szemgolyókat, szemhéjakat, arcbőrt, csontokat, dobhártyát, középfület, hallójáratokat a rejtélyes maró anyag. 6 év alatt senki nem kívánta beazonosítani. Azóta többször keringésjavító infúziót kaptam, de nem oldotta meg a problémát. Szülési fájásokra emlékeztető fájdalmak, valami borzalom. Egyelőre félbe maradtak a kezelések tb vonalon, mert hiába az infúzió, a dobhártyák újra és újra szétmaródnak. Szemészeti vonalon kaptam olyan szemkenőcsöt és szemcseppet, amik enyhítik a fájdalmakat, csökkentik a bevérzést, a lebénult szemhéjakat, szemgolyókat egy órán belül mozgásra ösztönzik. Amíg ezek nem voltak, napi 6-8 óra alatt sikerült a szemeimet kinyitni, homályos látásra bírni. Hogy mi ez, valaki végre már elárulhatná. Május 18-19-20-án a szívnél vonult végig a maró anyag. Azoknak nem kívánom ezt a poklot, akik ide juttattak. Bár a sors majd visszaosztja a lapokat. Ha valakinek van hasonló tapasztalata Lyme-osok közül, vagy Vasculitis, Coliakia, Wegener granulomatozis, MRSA diagnózisokkal, legyenek kedvesek megkeresni, együtt hátha valami okosat találunk ki. Ez már szörnyűbb hat év volt, mint ha haláltáborba küldtek volna. Illett volna legalább a műtéti fertőzést kezelni tb vonalon, hiszen ott tették belém. Akik velem ezt művelték, másokkal ne tegyék ezt! Türelmes vagyok, de nem biztos, hogy minden műtéti fertőzött ennyire türelmes. 2018.május vége közeleg és még mindig sehol nem tartok. Saját teámat viszont ajánlom mindenkinek Lyme-ra, úgy néz ki, működik. Viberen részletek. Immunerősdítő ivólevem is jónak tűnik, szintén több Lyme-os küzdőtárs teszteli. Tegyük rendbe az immunrendszert, úgy könnyebben elbánik a fertőző bacikkal, vírusokkal, toxinokkal. Toxin kivezetőt viszont minden krónikus betegség kezelésénél alkalmazzunk! Nekem a Revita-u lett a bevált. Csak növényi, hisztamin nullás, Bertha doktor kísérletének eredménye. A doktor úr honlapján megrendelhető. Törzsvevőknek kedvezményt is adnak. Elérhetősége itt az oldalon, szakértők elérhetőségei menüpont alatt. 

Küzdőtársaknak is hajrá!

 

 

 2018. június. Végre kiderült, mi a mindent szétmaró váladékozó vérzés a test minden pontján. Ideje. No ez sem egészségügy vonalon... Többféle mérgezés. Már a lábbujj csontokat is vékonykára szétmarta.

Újabb remény: határon túl vénás méregkivezető kezelés. Kérem, segítsen ezt elérni, mert ez már végképp nem megy. Leszázalékoltak. Az orvosszakértő 88 százalékos egészségkárosodást állapított meg. Ehhez havonta 27 ezer 70 forintot kapok. Nemhogy megélni, de gyógyszerekre sem elég. Bár nyilván a határozatot hozók is tudják ezt. De még így is gyógyulni akarok, ha kapok hozzá segítőkész emberektől segítséget. Német vonal, vénás és alternatív kivezetés legyengülsz szervezetet figyelembe véve. Ha az első kezelést túlélem, aminek esélye 50 százalék, folytatás következik, további 5 kezelésben. Ha módjában van segíteni elérni a kezeléseket 300 €urós alkalmankénti értéken, kérem, segítsen! Közleményben szíveskedjen feltüntetni a Támogatás szót, ellenkező esetben adóköteles a támogatás. 

 

Számlaszám: 3A Takarékszövetkezet 69800157-15071787-00000000 Forgács Fejes Mária
                                      SWIFT: TAKBHUHB                                                IBAN: HU20 6980 0157 1787 0000 0000.

PayPal: forgacsne.maria@gmail.com

Köszönöm!

Önnek és szeretteinek egészséget, bőséget kívánok!

lyme_kezfogas.jpg

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 71
Tegnapi: 51
Heti: 344
Havi: 1 956
Össz.: 338 768

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás - elérhetőség - RIPORT - élet(?!)-küzdelem 45 évnyi krónikus Lyme-kórral
Lyme-kór - Borrelia és társfertőzések, Lyme-MSIDS, gyógymódok, diéta - © 2008 - 2024 - lyme.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »